A gyógyszerész általi adatbetekintésről III

A NAPRAKÉSZ GYÓGYSZERÉSZ 2013. áprilisi számában említettük, hogy az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény alapján, illetve a hozzá kapcsolódó OEP közlemény szerint 2013. április 1-jétől:
 
„A gyógyszert kiszolgáló gyógyszerész, a gyógyászati ellátás folyamatos és biztonságos kiszolgálása érdekében – amennyiben az érintett ezt nem tiltotta meg és személyesen jár el – megismerheti a gyógyszerellátásban részesülő biztosított által, a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybevett, gyógyszereléssel kapcsolatos egy éven belüli adatokat – ide nem értve a mentális és viselkedészavarok kezelésére, valamint a szexuális úton terjedő betegségek kezelésére szóló gyógyszerekre vonatkozó adatokat.”
 
A fenti jogszabályi rendelkezéstől a gyógyszer-, illetve betegellátás biztonságának javulását, illetve a betegek utógondozásának, „utó”gyógyításának költség csökkentését várták. Azonban váratlan adminisztrációs nehézségek akadályozzák a fenti cél megvalósulását. Egyrészt egy gyógyszerész átlagban több száz embert szolgál ki naponta, ezért a fenti rendelkezés maradéktalan megvalósítása nem kis terhet ró a patikusokra, másrészt az adatszolgáltatás nagyon lassú, ugyanis a legutolsó gyógyszerkiváltás adatai csak több héttel később lekérdezhetők, ezt az OEP is elismerte, de az OEP szerint részben megoldást nyújt az a lehetőség, hogy a beteg maga tájékoztatja a gyógyszerészt a legutóbb kiváltott gyógyszereiről.
 
A tapasztalatok szerint a fenti adminisztrációs nehézségek miatt nehezen működik  a gyakorlatban az adatbetekintési jog, tudomásunk szerint eddig a gyógyszerészek elenyésző hányada adott tanácsot adatbetekintés alapján a betegeinek.
 
Az orvosok kritizálják a gyógyszerészgondozást, mondván egy betegségről a beteg orvosa tud biztonságos és személyes felvilágosítást adni és kockázatos megengedni, hogy a gyógyszerész kvázi háziorvosi szerepet öltsön. 
 
Ezért a jövőben a háziorvosok és gyógyszerész szakmai szervezetek közös munkacsoportok keretében fogják kiértékelni  az eddig szerzett tapasztalatokat.
 
 
Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább