Az ügyeleti rendszerről IV.

Székely László ombudsman szerint alkotmányos aggályokat vet fel a patikai ügyeletek rendjének jelenlegi szabályozása, ezért az érintett rendelkezések hatályon kívül helyezését, illetve új, garanciális szabályok megalkotását szorgalmazta, lényegében az ügyeleti és a készenléti szolgálat ellentételezése szabályozásának teljes körű felülvizsgálatát kérte az illetékes minisztériumtól.
 
Az alapvető jogok állampolgári biztosa most egy panaszbejelentés nyomán indított a témában vizsgálatot, amelynek következtetései megerősítik a szakma által is felvetett aggályokat. A vizsgálati jelentésben Székely László ombudsman leszögezi: a testi és lelki egészséghez való alapjog megvalósulásának legfontosabb garanciáját az egészségügyi ellátórendszer jelenti. Ennek része a gyógyszerellátás, amit a patikusok vállalkozás formájában biztosítanak ugyan, ám az egészséghez való jog érvényesülése érdekében szükséges a vállalkozás szabadságának korlátozása. A gyógyszertárnak ebből következően akkor is nyitva kell tartania, illetve rendelkezésre állnia, amikor az számára nem jövedelmező, sőt kifejezetten veszteséges.
 
Azt, hogy egy adott településen van-e patikai ügyelet vagy sem, nem befolyásolhatja az sem, hogy mennyien szoktak ilyenkor gyógyszert vásárolni. Ez nem piaci szolgáltatás, amelyre csak akkor van szükség, ha arra lakossági kereslet mutatkozik – mutatott rá az ombudsman. Ügyeletet azért kell biztosítani, hogy senki ne kerülhessen életveszélyes vagy egészségkárosodással fenyegető helyzetbe, illetve senkinek ne kelljen betegsége tüneteit a feltétlenül szükségesnél tovább elviselnie, mert nem tud gyógyszert venni. Mindaddig, amíg ennek akár a potenciális veszélye is fennáll, az ügyeleti, illetve készenléti szolgáltatásra szükség van, függetlenül attól, hogy korábban igénybe vette-e azt valaki. Az alapjogi biztos ugyanakkor azt is hangsúlyozta: az a körülmény, hogy a patikák jelenleg mindenfajta ellentételezés nélkül kötelesek ügyelni, felveti az alapjog-korlátozás arányosságának kérdését. Mivel ez esetben közfeladatot látnak el, az államnak kellene biztosítani a pénzügyi fedezetet.
 
Székely László ezért a jelentésben feltárt, alapvető joggal összefüggő visszásságok mielőbbi orvoslása, illetve jövőbeli bekövetkezésük lehetőségének megelőzése érdekében felkérte az emberi erőforrások miniszterét, helyezze hatályon kívül a patikai ügyeletekre vonatkozó jogszabály aggályos rendelkezéseit, illetve a Magyar Gyógyszerészi Kamarával (MGYK) együtt alkosson új, garanciális szabályokat.
 
Az ombudsman jelentése kimondja, hogy a patikák ingyen kötelesek ezt a munkát végezni, ami sérti az egyébként nyereségérdekelt vállalkozások szabadságát, és nem veszi figyelembe a patikák eltérő teherbíró képességét. A kamara kifejezetten úgy látja, ma nincs Magyarországon olyan gyógyszertár, amely ügyeleti időben ne veszteségesen működne. Emlékeztettek rá, hogy az utóbbi években egyre csökken az éjszakai és hétvégi forgalom és kevesebb az indokolatlan esetekben elkérhető 300 forintos díjakból származó bevétel is. Ezért rendelkezésre állási díjat kérnek az államtól, vagyis azt, hogy ha a folyamatos egészségügyi ellátás részeként elvárás az ügyeleti szolgálat, akkor azt finanszírozza is a költségvetés. Javítana a helyzeten az is, ha feloldanák az indokolatlan vásárláskor fizetendő díj rögzítését, maximális díjat határoznának meg, de az alatt a gyógyszerész szabadon dönthetné el, hogy mennyit kér a kényelmi szolgáltatásért. A kamara felveti az önkormányzatok esetleges hozzájárulását is az ügyeletek finanszírozására.
 
Az MGYK elnöke tájékoztatása szerint áprilisban kezdték a tárgyalásokat az egészségügyi államtitkársággal és az egyeztetést az ombudsman ajánlásait is figyelembe véve a nyári szabadságok után, kora ősszel folytatják. Így akár 2016 januárjától új rendben szervezhetik meg az országban a gyógyszertári ügyeletet. Ezen időpont a mi álláspontunk szerint korainak tűnik a probléma súlyához és annak évtizedeken át történő elhúzódásához képest.
 
Székely László azt követően indított vizsgálatot, hogy egy panaszos gyógyszerész azt a miniszteri rendeletet kifogásolta, amely alapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat anyagi kompenzáció nélkül ügyeleti, készenléti szolgálatra kötelezheti a gyógyszertárak működtetőit.
 
Forrás: www.mgyk.hu, Napi Gazdaság Online - Haiman Éva: Az ombudsman szerint is gond van a patikai ügyeletekkel, MTI, www.magangyogyszereszek.hu
Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább