Az új személyi igazolvány új eszközt hoz a gyógyszertárba

Nagy lépést tett az állam az elektronikus közigazgatás fejlesztésében, amikor 2016 január elsején megkezdte az átállást az elektronikus személyi igazolványra. Az új kártya legnagyobb előnye, hogy egymagában képes ellátni több másik irat funkcióját. Ennek azonban ára is van: a többletfunkciók eléréséhez új eszközökre és programokra van szükség. Ezek beszerzése az állami hivataloknál és a kórházaknál már el is kezdődött, és idővel a gyógyszertárak is rákényszerülnek majd.
 
A jelenlegi szabályozás szerint minden állampolgárnak (életkortól függetlenül) rendelkeznie kell valamilyen személyazonosításra alkalmas okmánnyal. Ez lehet személyi igazolvány, kártya formátumú vezetői engedély vagy útlevél.
 
A három közül minden bizonnyal a személyi igazolvány a legnépszerűbb. A vezetői engedéllyel ellentétben ezt már a születéstől kezdve ki lehet állítani, és a lejáratkor történő cseréje is teljesen ingyenes. Nem úgy, mint az útlevél, melyért minden esetben több ezer forintot kell fizetnünk. Ráadásul a személyi igazolvánnyal Európán belül szinte korlátlanul lehet utazni, ami még inkább szükségtelenné teszi az útlevél használatát.
 
De mit is tud pontosan ez az új kártya? A régiekhez hasonlóan az olyan azonosító adatok, mint például a név vagy a születési dátum könnyen leolvashatóak róla. A lényeges változás az, hogy emellett tartalmaz egy elektronikus tárolóegységet (NFC chipet), ami lehetővé teszi további adatok tárolását is. Ilyen adat lehet az adószám, a TAJ szám, az elektronikus aláírás, vagy akár az ujjlenyomatunk is.
 
A beépített chipnek köszönhetően az új igazolvány adókártyaként és TAJ kártyaként is funkcionálhat. Mivel azonban a kártya az adatokat elektronikusan tárolja, szükség van egy olyan eszközre, amely képes kiolvasni ezeket. Itt jönnek be a képbe az ún. RFID kártyaolvasók, amik pontosan ugyanúgy működnek, mint az érintésmentes kártyákat elfogadó bankkártya terminálok.
 
Értelemszerűen a már meglévő banki terminálok nem használhatóak az új személyi igazolványok leolvasására, ezért mindenképpen egy külön készüléket kell majd beszereznünk. Az új eszköz kiválasztásánál fontos, hogy PIN billentyűzettel rendelkező típust válasszunk, mert az adatok kiolvasásához a kártya tulajdonosának minden esetben egy hatjegyű PIN kódot kell majd beütnie. A hírek szerint egy-egy ilyen készülék ára a 20-30 ezer forintot is elérheti majd.
 
Az összes hivatal és egészségügyi intézmény kártyaolvasóval történő felszerelése várhatóan évekig eltart majd, és több milliárd forintot is felemészthet. Ettől függetlenül a folyamat már elkezdődött: a NAV és az OEP ügyfélszolgálati irodáiban már több száz készüléket helyeztek üzembe, valamint több kórházban is megindították már az ilyen irányú beszerzéseket.
 
De mikor lesz ez kötelező a gyógyszertárak számára?
 
Egyelőre nincs szó arról, hogy rendeleti úton kötelezővé tennék ezeknek az új leolvasóknak a használatát, de valószínűleg erre nem is lesz nagyon szükség. Több mint valószínű, hogy az élet hamarabb kényszeríti majd rá a gyógyszerészeket, mint az állam.
 
A papír alapú adókártyát és TAJ kártyát egyelőre azért nem lehet megszűntetni, mert még az állami intézményeknél sincs elég leolvasó készülék. Idővel azonban ez változni fog, és a közigazgatásban általánossá válik az elektronikus kártya használata. Várhatóan az új típusú személyi igazolványok is gyorsan terjednek majd. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy január elején egy hét alatt több, mint 128 ezren igényeltek belőle.
 
Mindezek következtében az emberek egyre jobban hozzászoknak majd ahhoz, hogy több irat helyett elegendő egy kártyát maguknál tartaniuk. Főleg akkor, ha nincs is már meg az eredeti, papír alapú dokumentum. A születést követően az első adókártyát és TAJ kártyát kérés nélkül, automatikusan és ingyenesen megkapjuk. Ha azonban elveszett, megsérült vagy ellopták, akkor a pótlásáról már magunknak kell gondoskodnunk, és fizetnünk is kell érte. De ki fizetne 3000 forintot csak azért, hogy pótoljon egy olyan dokumentumot, ami már egyébként is a zsebében lapul?
 
Sokan gondolhatják azt, hogy az új személyi igazolvány TAJ kártyaként történő használata nem lesz jelentős probléma a gyógyszertárakban, hiszen a napi gyakorlatban szinte soha nincs szükség annak ellenőrzésére. Ez jelenleg így is van, de ne felejtsük el, hogy 2017 elejétől az elektronikus receptet is bevezetik. Márpedig annak lekérdezéséhez már szükség van a TAJ számra.
 
Előbb-utóbb az emberek megszokják majd, hogy egyetlen kártyával intézzék ügyeiket, és várhatóan a gyógyszereiket is csak elektronikus formában fogják felíratni. Ezek a betegek lesznek azok, akik előnyben részesítik majd azokat a gyógyszertárakat, akik haladnak a korral, és már időben beszerzik a megfelelő kártyaolvasó készülékeket. A gyógyszertárak végül a saját érdekükben fogják beszerezni ezeket az eszközöket, nem pedig azért, mert jogszabály írja elő.
 
Forrás: www.hgysz.hu - blogbejegyzés
Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább