Ismét napirenden a gyógyszergazdaságossági törvény módosítása

Még kis sem hirdették a nemrég elfogadott legújabb egészségügyi salátatörvényt, de idén május elején ismét napirendre került a gyógyszergazdaságossági törvény (Gyftv.) módosítása. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2017-es költségvetés megalapozásának érdekében egy salátatörvényt terjesztett az Országgyűlés elé, mely a gyógyszerellátás szempontjából is tartogat érdekességeket.
 
A mellékletekkel együtt majdnem száz oldalas javaslat két paragrafusban foglalja össze a Gyftv. módosításait, melyeknek három fő célja van:
 
1. A gyógyszertár létesítési-, és működési engedélyezési eljárásokra, illetve az új közforgalmú gyógyszertár létesítésére irányuló pályázatok kiírására és elbírálására vonatkozó részletes szabályokat teljes egészében törlik a Gyftv-ből. A törvényi szintű szabályozás helyett a kormány kap felhatalmazást, hogy ezeknek az eljárásoknak és pályázatoknak a részletes szabályait egy saját rendeletben állapítsa meg.
 
2. A Gyftv. felhatalmazást ad az egészségügyért felelős miniszternek, hogy a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök ismertetésére vonatkozó részletes szabályokat egy külön rendeletben állapítsa meg. A javaslat szerint ez a felhatalmazás két pontban módosul majd.
 
Az ismertetésre vonatkozó törvényi szintű szabályozást már kiterjesztették a tápszerekre, ezért az egészségügyért felelős miniszternek is felhatalmazást kell adni, hogy a törvénynek megfelelően ő is tudja módosítani a rendeleti szintű szabályozást. Emellett a miniszter határozza majd meg azoknak az adatoknak a körét is, melyeket az ismertetést végző cégeknek lesz kötelező bejelenteniük az általuk szervezett rendezvényekkel, illetve tanfolyamokkal kapcsolatban.
 
3. A Gyftv. számos olyan átmeneti rendelkezést tartalmaz, melyeket már végrehajtottak, és többé nincs rájuk szükség. ezek törlésével a jogszabály szövegét egyszerűsítik.
 
Természetesen a benyújtott törvényjavaslat a jogalkotás folyamata során még jelentős mértékben változhat, ezért majd a véglegesen elfogadott változat tartalmáról is részletesen beszámolunk majd.
 
Forrás: www.hgysz.hu
Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább