Merre bővül a gyógyszertárak szolgáltatási köre

Ebben a bejegyzésben a közeljövő helyett egy kicsit távolabbra próbálunk tekinteni, hogy kiderítsük, hogyan változhatnak majd a gyógyszertári szolgáltatások.
 
A brit Királyi Gyógyszerészeti Társaság 2013 novemberében hozta nyilvánosságra jelentését, melyben megpróbálták összeszedni, hogy mik azok a tényezők, melyek meghatározzák a gyógyszertárak jövőjét. Ugyanerről írt egy nagyon érdekes bejegyzést Horváth Róbert is a Patikablogon, legutóbb pedig Meskó Bertalan orvosi jövőkutató foglalkozott ezzel a kérdéssel.
 
Abban mindannyian egyetértenek, hogy a gyógyszertárak hagyományos feladata – a lakosság gyógyszerrel történő ellátása – hosszabb távon fennmarad ugyan, de jelentősége egyre csökkenni fog. Adja magát a kérdés, mivel foglalkozunk majd, ha nem a gyógyszerellátás lesz a fő felelősségünk?
 
Gyógyszeres terápia menedzsment
 
A betegek gyógyszerekkel történő ellátása során az egyik legfontosabb feladat annak biztosítása, hogy a beteg pontosan azt a készítményt kapja, amire szükség van. A gyógyszerkiadás automatizálásával ennek az ellenőrzési folyamatnak a terhe lekerülhet a gyógyszerészek válláról, és helyette jobban koncentrálhatnak a betegek terápiájának nyomonkövetésére. Így nagyobb figyelmet lehet fordítani a betegek adherenciájának növelésére, a mellékhatások jelentésére, vagy az esetleges interakciók kiszűrésére.
 
Gyógyszerészi gondozás
 
A gyógyszeres terápia menedzsment mellett a gyógyszerészi gondozás, mint új szolgáltatás jelenhet meg. A gondozás során ugyanis nem csak a betegek gyógyszerelését tudjuk folyamatosan monitorozni, de bizonyos vizsgálati paraméterek mérésével (vérnyomás, vércukor, koleszterin stb.) az állapotuk változását is követni tudjuk. A sikeres gondozási program végzéséhez azonban nem elég csak a betegekkel foglalkozni, hanem jó kapcsolatot kell kialakítani a kezelőorvosokkal is.
 
Egyedi gyógyszerigények kielégítése
 
A jó minőségű, tömeggyártott termékek mellett valószínűleg mindig is lesznek olyan betegek, akik számára a különleges igények miatt egyedi gyógyszereket kell majd készíteni. Éppen ezért a magisztrális gyógyszerkészítésre továbbra is szükség lesz, csak éppen megújult formában. Új gyógyszerformák jelenhetnek meg a gyógyszertárak laboratóriumaiban is (például a gyógyszeres rágó vagy nyalóka), de az egyedi gyógyszernyomtatás sem lesz elképzelhetetlen.
 
A betegségek kezelése mellett a gyógyszertárak tevékenységének hangsúlya átterelődhet az egészség megőrzésére is. A forgalmazási kör bővülése egyértelműen mutatja, hogy egyre több olyan terméknek van helye a gyógyszertárban, amelynek célja a betegségek megelőzése és az egészség megőrzése.
 
Egészséges étrend kialakításához kapcsolódó szolgáltatások
 
A gluténmentes élelmiszereket csupán néhány éve lehet gyógyszertárban forgalmazni, de a jelenlétük a gyógyszertárban máris jelentős. Emellett sok gyógyszerész szeretné, hogy végre laktózmentes élelmiszereket is lehessen árusítani. Az allergénmentes élelmiszerek mellett természetesen ott van még számos olyan készítmény is, amely egy-egy különleges diéta miatt válhat szükségessé, és helye lenne a gyógyszertárban.
 
Azért célszerű ezeket az élelmiszereket a gyógyszertárban forgalmazni, mert így lehetőség adódik, hogy az eladás mellett hatékony szaktanácsadást is tudjunk folytatni, ezáltal hiteles információval látva el a betegeket.
 
Egészséges mozgáskultúra kialakításához kapcsolódó szolgáltatások
 
Az egészségmegőrző termékek egy egészen új vonalát képezik azok a készülékek, melyek az emberi test biológiai funkcióit folyamatosan monitorozzák, akár egész nap. Ezek az eszközök képesek mérni a napi aktivitást, számolják a megtett lépéseket, az elégetett kalóriákat és figyelik az alvás minőségét is. Az adatok mérésében és prezentálásában már nagyon jók, de az értékelésében már kevésbé. Ehhez szükségesek azok a szakemberek, akik el tudják magyarázni, hogy pontosan mit is jelentenek az eszközökön látható értékek, valamint szakmai tanácsot adhatnak arról, hogy mit és hogyan kell változtatni az egészségesebb életmód érdekében.
 
A fentiek mellett természetesen még lehetőség lenne a népegészségügyi programokhoz és szűrővizsgálatokhoz való csatlakozásra, az oltásbeadásra, vagy a korlátozott receptírási jogra. És ez csak néhány példa arra, hogy milyen eszközökkel lehet szélesíteni a gyógyszertárak szolgáltatási körét.
 
Az, hogy ezek közül a szolgáltatások közül mennyi valósul meg, egyelőre nem lehet tudni. Az viszont biztosan látszik, hogy a gyógyszerészek komoly kihívással állnak szemben. Az új szolgáltatások bevezetéséhez ugyanis új képességek is kellenek: élő kapcsolatot kell kialakítani a kezelőorvosokkal és más egészségügyi dolgozókkal, szükség lehet a klinikai ismeretek bővítésére, esetleg új eszközöket kell beszerezni, amiknek meg kell tanulni a használatát. Erre pedig már ma el kell kezdeni felkészülni.
 
Forrás: www.hgysz.hu  - blogbejegyzés
Google+

Szakmai oldalak

hasznos linkek

tovább

Kapcsolat

üzenetküldés
 

tovább

patika-lap.hu

Gyógyszerinformációs és kereskedelmi portál

tovább